Music

2013. március 29., péntek

Bevezető - 1. Fejezet

Sziasztok Nikoletta Higgins vagyok Paul Higgins lánya. Az apám és az anyám kb. 6 éve elváltak azaz akkor 12 éves voltam. Apummal egy jó ideig nem is találkoztam de mivel betöltöttem a 18-at fölhívott és azt mondta, hogy költözzek hozzá Londonba. Anyum meg összeházasodott és pasival aki nekem nem szimpi. Szinte utáljuk egymást a hapsival én azért nem szeretem mert meglopja az anyámat ő meg azért mert mindig beköpöm anyámnak mert hát nem egyszer láttam, hogy pénzt vett ki az anyám pénztárcájából úgy hogy nem is tudott róla és mikor meglátja, hogy tűnt el pénz akkor mindig engem vesz elő mikor megpróbálom megmagyarázni ő mindig a "hős lovagja" mellé áll. Ezért inkább megyek apához Londonba de sajnos az a baj, hogy neki gyakran el kell utaznia mivel ő egy bandának a menedzsere csak azt nem tudom melyik bandának na de mind egy amúgy is imádok Londonban lenni mert ott van 5 legjobb barátom :)). Luca, Szandi, Fanni, Enci és Josh az egyetlen fiú barátom Londonban de nem is baj :)). Josh-sal van közös tetkónk ezt is csak anyám tudja szóval mikor eltűnik pénz a pénztárcájából akkor ezért szokott engem elő venni hátha tetováltattam magamra valamit pedig csak az egy tetkóm van de ez is bőven elég :). Josh tetkója egy "Niki" és egy "friends" felirat a csuklóján nekem is ez csak annyi különbséggel, hogy az enyém "Josh" és egy "best" felirat. Na de térjünk vissza a valóságba holnap már indul a gépen L.A.-ből az esős városba. Bepakoltam az összes ruhámat kb. 4 nagy bőröndbe a többi cuccomat egy-egy kisebb bőröndbe pakoltam így összesen 8 bőrönddel megyek :)).
~~~~~~MÁSNAP~~~~~~~~
Reggel a telefonom ébresztője keltett kikeltem az ágyból lementem a konyhába és hát egyértelműen anyám és a pasija falták egymást -.-". 
-Meg ne fulladjatok -.-"
-Szia kicsim :))
-Szia anya...Csá
-Cső
-Izgulsz kicsim??
-Egy kicsit.
-*köhögés: Végre elmész*
-Hogy fulladnál meg
-Kicsim menj fel és hozd le a csomagjaidat
-Oké anya :))
-Drake segíts Nikinek
-MI??
-Mi a baj? :))
-Nem kell anya megoldom még az ő segítsége nélkül is
-Amúgy se segítettem volna
-Nem is kértelek volna meg
Nagy nehezen levittem a csomagjaimat anyummal beraktuk a csomagtartóba én gyorsan "könnyes búcsút" vettem Drake-től és mentem. Messze attól a baromtól. Megérkeztünk a reptérre anyutól elbúcsúztam és már szálltam is fel a gépre. Vártam, hogy neki induljak a 4 órás útnak....
~~~~~~~Londoni reptéren~~~~~~
Leszálltam a gépről és kerestem a meglepimet mert hát apum mondta, hogy ő sajnos nem tud jönni  ezért a meglepim fog várni nem kellett kb. 10 perc mikor megláttam Josht és a lányokat akkor és most eldobtam a bőröndöket és rohantam ahogy csak bírtam és csináltunk egy nagy "családi" ölelést :)) mindenkitől kaptam egy puszit Josh bepakolta a csomagjaimat kocsijába és mentünk apámhoz és a legjobb az egészben, hogy Josh és a lányok is apámnál laknak :D..
-Mesélj valamit ??
-De jó, hogy újra itt lehetek :DD
-Mi is örülünk :)
-De viszont apád üzen, hogy mai napot vele és az új bandájával kell töltened :))
-Oké köszi Josh....Várj melyik bandájával??
-Amiben én vagyok a dobos :))
-Jujj sikerült??
-IGEN :D
-Áááááááááde ügyi vagy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Ugye??
-Egó-manó :D
-kac-kac humord heroldok vagytok ;D
-Ugye?? :D
-És még én vagyok egós :D beszarok :))
-Ne mert büdös lesz (Enci)
-Köszi :P
~~~~~~~~~~~~~~Otthon~~~~~~~~~~~~~~
-Mindenhol jó de legjobb itthon :) Nem??
-De :))
-Meghoztuk a régen látottat ;)) (Luca)
-Sziasztok :))
-Szia :))
-Szia apa :D
-Szia picim úgy hiányoztál :))
-Te is nekem de mondok egy jó hírt :))
-Na kíváncsi vagyok??
-Ha nem baj akkor ideköltözök :)
-De hogy baj inkább örülök neki :))....Gyere bemutatom az új bandámat :))
-Oké :))
Bementünk a nappaliba ott ültek 5 fiatal srác akik meglehetősen jól néztek ki :$
-Fiúk ő itt a lányom Niki :))
-Sziasztok :)
-Szia
-Srácok ne legyünk bunkók mutatkozzunk be-mondta egy nagyon rövid hajú srác.
-Oké :)
-Szia Niall Horan a banda haspókja és én ír vagyok ;)-mondta a szöszi srác akinek gyönyörű kék szemei voltak.
-Szia Zayn Malik a banda egósa és én pakisztáni :)-mondta én szerintem közöttük a leghelyesebb.
-Szia Harry Styles a banda nő csábásza ;)-szólalt meg a göndörke
-Hello Louis Tomlinson a banda legkomolyabb tagja
-LOUIS!! ne hazudj :))
-Na jó a banda móka mestere :))-mondta aki épp egy répát zabált.
-Én hát a banda jó fiúja vagyok Liam Payne örülök, hogy megismerhetlek :)-mondta aki először szólalt meg :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése